Az utóbbi években azon morfondíroztam, hogy van abban valami megmagyarázhatatlanul fura, hogy kivágjuk az odvasodó (vagy bőven azelőtt álló) fákat (mert nem terem már annyi gyümölcsöt / mert akkor a legjobb minőségű a fája / mert kidőlhet / mert….), majd jószándékból, természetszeretetből ( ami pedsze nagyon dicséretes 🙂 ) lemegyünk a tüzépre fenyődeszkáért és barkácsolunk belőle madárodút, hogy legyen hol fészkelniük…Ami fenyőt valahol egy messzi erdőből egészségesen kivágtak, elszállítottak, feldolgoztak, és megint elszállítottak a tüzépre…

Ezen gondolatmenet mentén tavaly egy másik megközelítéssel tartottam barkácsolós foglalkozást gyerekeknek. Még jóval a szakkör előtt felhívást készítettem a faluba, hogy maradék („hulladék”) faanyagot keresünk gyerekeknek odúkészítés céljából.

Végül 4 db A/B-típusú odúnak való faanyag gyűlt össze az adakozó falubeliektől, amit előkészítettem a gyerekeknek: javítgattam őket, rozsdás szögeket szedtem ki, lecsiszoltam őket, méretre vágtam, előfúrtam a csavaroknak a lyukakat, félig megzsanéroztam…

A foglalkozáson mindenféle korú gyerek megtalálta a maga képességeinek megfelelő feladatot: volt aki csavarozott (vagy ott tanulta), volt aki odúnyílást csiszolt (nehogy szálka menjen a madarak popijába! 😀 ), volt aki zsanérozott… A legkisebbek (és a szülők 😀 ) pedig színezték a színezőim…
Szerencsére voltak olyan lelkes barátok (ezúton is köszönet nekik 🙂 ), akik segítették a gyerekeket a szerszámok használatában, így végül nagyon jól sikerült a foglalkozás.
Az ilyen jellegű foglalkozásokat azért szeretem, mert:

• Közösségépítő: nem csak azok számára, akik ott voltak, hanem azok számára is, akik a faanyagot betették. Hiszen nélkülük nem is jöhetett volna létre a foglalkozás 🙂
• Együttműködésen és nem versengésen alapul: több gyerek dolgozott egy odún (nem pedig egyenként egyen). Hiszem, hogy a kooperációra sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni.
• Olyan fával dolgozunk, amit más már kidobna, eltüzelne, stb., ezzel azt is észrevesszük, hogy ezekből is készülhet még hasznos tárgy. Így talán elkezdjük jobban megbecsülni a fákat.

Hiszen a fa nem csak faanyag, tüzelő, hanem élőlény, búvóhely, támasz, táplálék….. Vigyázzunk rájuk, hogy maradjanak még erdők.

/Nekünk is létfontosságú, hogy legyen sok-sok természetes erdő…/

**** SZÖSSZENET***

Imádom a feketerigókat, ők is a tavasz hírnökei nekem – a cinegékkel, erdei pacsirtákkal együtt 🙂
A minap alkonyatkor épp felmentem a veteményeshez hallgatni a feketerigó dalát, amikor is egy apró, karcolás-szerű hangot hallottam az öreg körtefa felől. Avatatlan fül meg se hallja ezt. De ha az ember több mint 10 éve foglalkozik odúköltő madarakkal, akkor ez a hang egy dolgot jelent: egy kismadár az odúra röppent. 🙂
És bizony, néhány méterre tőlem az öreg körtefánkon ~8 m magasan lógó madárodú bejárata előtt egy kis csuszkát pillantottam meg amint sebtében körülnéz, majd egy pillanat múlva beslisszol az odúba. Szinte hangtalanul – remélte, hogy észrevétlenül is. 🙂
Tudtam, hogy épp most néz körbe az odúban, majd ha mindent rendben talál, tollait összerendezi, csőrét a szárnya alá dugja és kis gombócként az egyik sarokban tölti majd az éjszakát. 🙂
Elmosolyodtam, magamban nyugodalmas jó éjszakát kívántam neki és lejöttem becsukni a pipiket.

*****

Itt pedig a legegyszerűbb madárodú sablonja, amit én ismerek: