100 % gyapjúból nemezelt szőnyeg, gyapjúfonallal gazdagon hímezve.
Kézzel készítettem minden porcikáját (a begyúrás pedig a fantasztikus nemezes csapat közös munkája volt).
A szőnyeg az egyik vizsgamunkám a Hagyományok Háza népi kézműves képzésén.
Megszámlálhatatlan mennyiségű óra munka van benne 🙂
Kitekintés:
A mai gyerekeket szinte kizárólag műanyag tárgyak vesznek körül. Műanyag tányér, műanyag játékok, műanyagba csomagolt étel… A műanyag otthonban.
A műanyagok nagy része viszont semennyire sem újrahasznosítható, ezért használatuk után sok száz évig szennyezik az Élővilágot. És Bennünket.
Ezt mi sem mutatja jobban, hogy mára műanyagokkal vastagon szennyezett az ivóvízünk, a levegő, a talaj és ennek egyenes következménye, hogy ezek a vegyipari anyagok megtalálhatóak az emberi vérben, a szív-tüdő szöveteiben, és a placentában is. Az apró műanyagrészecskék átjutnak a vér-agygáton és az elfogyasztás után (pl. táplálékkal való bevitel) 2 órával már megjelennek az agyban. A mikro-nanoműanyagok egészségügyi kockázata valószínűleg igen nagy, azonban a specifikus irányú kutatások még gyerekcipőben járnak. Eddig bizonyított élettani hatásai közé sorolhatók a programozott sejthalál, a különböző gyulladások és emellett toxikus, gyakran rákkeltő anyagok oldódnak ki belőlük.
Fontos megjegyezni, hogy a vegyi anyagok káros egészségügyi hatásai nem feltétlen azonnal jelentkeznek, mivel felhalmozódnak a szervezetben és akár évekkel, évtizedekkel később is okozhatnak tüneteket.
Amikor már senki sem tudja megmondani a kiváltó okot… Felelősséget meg ugyanez a senki vállal.
Éppen ezért célszerű az otthonunkban is törekedni a természetes alapanyagokra.
Legyen kevés holmink, de az minőségi, természetes alapanyagokból és lehetőleg festetlen vagy természetes festőanyaggal színezve.
Az emberiség középtávú, ötven-száz éves jövője azon múlik, hogy képes lesz-e olyan ideológiákat hatékonyan elterjeszteni, amelyek központi értékei a népesség kicsi mérete, a bioszféra ápolása, a környezetszennyezés és a túlzott energiafogyasztás erkölcstelensége lesznek. Minden további ábrándozás a jövőről csak ezután következhet. (Csányi Vilmos, etológus)