Függönykarnis faágból

Függönykarnis faágból

A metszés során keletkezett faágakkal sokan nem tudnak mit kezdeni, ezért egyszerűen meggyújtják és elégetik. Ez a legrosszabb dolog ami történhet velük, hiszen ez az egyik legegyedibb, legjobb és legzöldebb fa alapanyag, amit csak ismerek 🙂  Szuper dolgokat lehet belőle készíteni és mivel minden faág egyedi formájú, biztos, más házában nem találsz majd olyat, mint a tied.

A kerti “hulladék” eltüzelése egyrészt értelmetlen környezetkárosítás (plusz a klímaváltozás kellős közepén nem túl ésszerű), másrészt az egészségre is ártalmas (nem csak a sajátunkra, hanem a körülöttünk élőkére is), harmadrészt értékes tápanyagvesztés, hiszen komposztálással idővel minőségi talaj képződik belőle.

Eddig már készült belőlük könyvespolc, sarokpolc, kerti tároló. Most egy függönytartó a konyhaszekrényhez, mivel egy egyedileg legyártott fa szekrény ajtó több tízezer forintba kerül. Ebből kifolyólag jött az ötlet, hogy egy szép kis zsákvászon függöny takarhatná az edényeket, ami egy rusztikus stílusú otthonban kiválóan is mutat.

A képek magukért beszélnek az elkészítést illetőleg, csupán néhány csavar szükséges illetve két pici darab maradék deszka amit ‘U’ alakban kivágunk a faágunknak megfelelő méretben. A függönytartó egyik fele csavarral rögzítve van az oldalsó faághoz, a másik fele pedig kivehető ebből az “U” alakú fakkból” (így a függöny lehúzható a mosáshoz).

Föggönykarnis faágból
Föggönykarnis faágból
Föggönykarnis faágból
Föggönykarnis faágból
Föggönykarnis faágból

 

Függönykarnis faágból